Miért született ez az oldal?
Túl a 30-on ihletem támadt, és arra gondoltam zenét kellene tanulnom. Hosszas vívódás után a zongora mellett döntöttem. Először is könyveket próbáltam keresni a zene alapjainak elsajátításához. Lehet hogy nekem volt pechem, de a talált anyagok -amik elvileg kezdőknek íródtak-, nem voltak túl követhetőek, feltételeztek némi zenei műveltéséget, amivel sajnos én nem rendelkeztem. Utoljára az általános iskolában jártam ének-zene órára, amit kellőképpen utáltam. Ez részben Ági néninek volt köszönhető, akitől az osztály egy emberként rettegett, részben talán annak hogy emlékeim szerint folyton az orosz himnuszt és a Katyusát énekeltük. Nekem ráadásul semmi hangom, ezért több okom volt rettegésre az óráin mint másoknak. 25 évnek kellett eltelnie, hogy újra érdekelni kezdjen a téma.
A saját jegyzeteim alapján próbálom a hasonló cipőben járók számára megkönnyíteni a tanulást. Zenéhez kicsit is értők készüljenek fel, nagyon szájbarágós leszek.
![]()
A hangszer
A zongoratanulásban nagyon sokat segíthet egy jobbfajta szintetizátor. Többféle hangszer hangján megszólaltathatók, és ami nagyon hasznos, a kijelző mutatja, hogy melyik hangot ütötted éppen le. Komplett tanulóprogramokat is tartalmaznak a jobb gépek. Eleinte nem lesz szükséged valódi zongorára, pianínóra (arról nem beszélve, hogy jobb hangszereknek igencsak borsos az ára, míg a használt de jó szintetizátor elérhető kategória). Továbbá kénytelen leszel beszerezni hozzá egy állványt. A dohányzóasztalon túl alacsonyan van, megfájdul a hátad, az íróasztalon túl magasan. X-lábú szintetizátorállványt javaslok, internetről is megrendelhetők kb. 5000 Ft-os nagyságrend. Állítható a magasság, ülve és állva is játszhatsz (átmenetileg nekem legjobban a vasalódeszka vált be, de az még a fal mellé állítva is inog a billentyűleütéskor, viszont beállítható a kényelmes magasság).
A szintetizátor választásánál fontos szempont, hogy a billentyűzete billentésérzékeny-e. Ez azt jelenti, hogy az egyszerűbb szerkezeteknél mindegy milyen erővel ütjük le a billentyűt, ugyanolyan erősen szól. A billentésérzékeny szintetizátor utánozza az igazi zongora azon tulajdonságát, hogy erősebb leütésre hangosabban, finom leütésre halkabban szól. Ez a funkció teszi árnyaltabbá a játékot, illetve az olyan stílusbeli kottajelölések mint pl. piano-halkan, forte-erősen, csak ezzel a funkcióval alkalmazhatók (vagy oda kell állítani valakit a szinti mellé, hogy kezelje közben a hangerő gombot :) ). A szintetizátor hátulján több bemeneti csatlakozó látható, ezek közül a "sustain" felíratú az amihez pedált lehet csatlakoztatni. Ez a zongora jobb oldali pedáljának funkciójával bír. Van továbbá a legtöbb gépen midi csatlakozó, ami arra jó, hogy ha számítógéphez csatlakoztatjuk a hangszert, és van kottakezelő programunk, akkor a leütött hangokat rögtön megjeleníti kottázva. Aki zeneszerzésre adja a fejét, annak ez nagy segítség lehet.A szintetizátorok sok funkcióva bírnak, többféle hangszer hangján megszólaltathatók, lehet bennük tanulást segítő program, metronóm stb., melyek mind szórakoztatóvá és könnyebbé teszik a tanulást. Azokat a régebbi típusú gépeket nem javaslom (inkább gyerekhangszerek), amelyeknek a billentyűi kisebb méretűek mint a zongorabillentyűk, ha ezen kezdesz el játszani, nagyon nehéz lesz áttérni komolyabb hangszerre.
Szintetizátor
A digitális zongora már egy kategóriával komolyabb, a billentyűket kicsit nehezebb leütni mint a szintetizátornál, jobban hasonlít a kezelése a valódi zongorához. Általában két pedáljuk is van, amelyek a zongorapedálokkal megegyező funkciót tudnak.
Digitális zongora
Az igazi akusztikus hangzást azonban csak a pianínó vagy a zongora tudja. A pianínók előnye, hogy kisebb helyet foglalnak mint a zongora, mert a húrok nem vízszintesen, hanem függőlegesen vannak elhelyezve bennük. Aki komolyan akar zongorázni, annak célszerű legalább pianínóval kezdenie, mert aki digitális hangszerrel kezdi, annak később nehezebb átszokni a valódi hangszerhez. A billentyűk leütése ugyanis nehezebb, több erőt igényel mint a digitális gépeknél.
Pianínó
A csúcs persze az igazi zongora. Hátránya hogy a jó hangszer drága, és szinte külön szoba kell az elhelyezéséhez. Az akusztikus hangszereknél ráadásul nem mindegy hogy a lakás mely pontján vannak elhelyezve (milyen távol-közel a fűtőtesttől, milyen közel nedves helyiséghez pl. fürdőhöz), ezért célszerű szakembert kérdezni erről. Az akusztikus hangszereket hangoltatni is kell időnként. A zongora választásnál sok szempontot érdemes figyelembe venni, és aki nem ért hozzá annak javaslom hogy hangszerboltban, vagy hozzáértő segítséggel válasszon hangszert.
Zongora
A zongora szerkezetéről és működéséről bővebbet az alábbi linken találsz:
http://erkelamicegled.lapunk.hu/tarhely/erkelamicegled/dokumentumok/a_zongora_bemutatasa.pdf
Hozzászólások (9)
Hurrá! Hol lehet rendelni?
:D
Fantasztikus! Gratulálok és nagyon köszönöm!
Ha pl. az akkordoknál valakinek hiányzik a fél klaviatúra, mert lecsapta az új design, a teljes billentyűzetet láthatja, ha a jobb egér gombbal rányom a billentyűzetre és kiválasztja a "kép megnyitása új lapon" funkciót.
az oldalt..........
én már egész kisgyermek korom óta szerettem volna megtanulni zongorázni
azóta is vérzik a szívem,ha zongoraszót hallok,hisz én nem tudom eljátszani azokat a gyönyörű hangokat
most 33 éves vagyok,a gyerekek már nagyok
így több szabadidőm van...
bár még nem engedhetem meg a zongorát magamnak(bármennyire szeretném,de 3 gyerek mellet egyedűl,ez nem igazán megy....)
legalább az elmélettel megismerkedhetek
és ezért Nagyon Hálás vagyok
mégegyszer millió Köszönet
Örülök, hogy valaki hajlandó ezeket a dolgokat olyan módon leírni, hogy azt egy magamfajta nulla előképzettséggel rendelkező is megérti. Én is túl vagyok a 30-on, kb. egy hónapja tanulok zongorázni. Az általad leírtak reményt adtak, hogy egy ilyen kivénhedt kezdőnek is lehet esélye megtanulni játszani. További sok sikert a lapodhoz!
AZ OLDAL SZERKESZTŐJE
A kottakra gondolok elsosorban.
Par napja neztem, s alig vartam, h vegre legyen egy kis idom beleszabadulni, erre most nem lelek semmit :( sajnalom. Pedig szuper oldal volt.
Remelem, ez egy atmeneti problema, s hamar megoldodik.
Tovabbi minden jot kivanok, s koszonom, h ilyesmivel faradozik, nagy segitseg ez a magamfajtanak!
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!